Gallery Weekend Budapest

Szeptember 8—9, 2018

rólunk

A Kortárs Galériák Egyesülete és a Kreatív Platform Kortárs Művészeti Alapítvány 2017. szeptember 9–10-én negyedjére is megrendezi a Gallery Weekend Budapestet (GWB), a hazai kortárs képzőművészet fesztiválját. Egy hétvége erejéig minden a kortárs képzőművészetről szól majd a fővárosban: tárlatvezetések, megnyitók és túrák a legjobb magángalériákban.

Kortárs művészet mindenkinek—

 

A kortárs képzőművészettel ismerkedőknek most érdemes végignézni a budapesti galériák kínálatát, hiszen a kiállítóterek szombat–vasárnap 12-től este 6-ig várják az érdeklődőket, a művészek, galériások és munkatársaik pedig szívesen beszélnek a kiállított művészek munkáiról. A színtérrel ismerkedőket önkéntesek által vezetett csoportos túrák segítik.

 

Élőben találkozni az alkotókkal—

 

A GWB minden évben ráirányítja a széles közönség figyelmét azokra a lappangó, szétszórt értékekre, amelyek különböző belvárosi üvegportálok mögött és gangos házak lakásgalériáiban rejtőznek. A profi kereskedelmi galériák megmutatják értékeiket, valós alternatívát nyújtva a kultúrafogyasztó közönség számára.

 

A részvevő galériák a budapesti színtér válogatott elitcsapatából kerültek ki:

Art+Text Budapest, Chimera-Project Gallery, Deák Erika Galéria, Faur Zsófi Galéria, Horizont Galéria, INDA Galéria, Kisterem, Knoll Galéria, MissionArt Galéria, Molnár Ani Galéria, Várfok Galéria és VILTIN Galéria

  • Grey Facebook Icon
  • Grey Instagram Icon
  • ex_logo_fb